Rendezvények

Társadalomtudományi nap

Neumann János Tehetségnap a Tiszapartiban

Gálahangverseny

Alsó tagozatos tanulók farsangi rendezvénye


Társadalomtudományi nap 2012

Az idei tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre iskolánkban, a mára hagyománnyá vált Társadalomtudományi Nap. Témája „Szolnok, a templomok városa” volt.
Tanáraink, előzetesen fotópályázatot és biciklis túrát szerveztek, melyen a diákok szívesen vettek részt.
Az emelt szintű történelem csoportok Szolnok templomairól készítettek prezentációkat.
A délelőtti történelem órák rendhagyóak, különlegesek voltak. Délután, a hivatalos megnyitón  Dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója és
Galsi Erika tanárnő köszöntötte a szép számmal jelenlévő diákokat, tanárokat és vendégeket.
Fellépett iskolánk kórusa, és az általános iskolások is színvonalas műsorral készültek.
A megrendezett négy előadás közül (köztük Csicsek Ildikó tanárnő  előadása) a diákok kedvükre választhatták ki, hogy melyiket szeretnék megtekinteni. Várjuk a következő tanévben is  a március végi Társadalomtudományi Napokat!

Készült képek


 

Neumann János Tehetségnap a Tiszapartiban

 

Neumann János halálának 55. évfordulójára emlékezve szerveztük matematika, informatika területén a többfordulós osztályok közötti versenyt, amivel a tanulók figyelmét ezekre a tárgyakra igyekeztünk irányítani.

Az osztályok közötti verseny február 28-án 14 órai kezdéssel került megrendezésre az Aulában, 6 fős csapatokkal.

A csapatokon kívül vendégek is voltak a közeli iskolákból, diákok és tanárok egyaránt.

Az osztályok közötti versenyhez elő-feladatot hirdettünk két hónappal ezelőtt. Előzetes feladatként matematikusokról, informatikusokról lehetett készíteni PP bemutatót, valamint a számítógép fejlődését bemutató kiállításhoz lehetett eszközöket hozni. Ezekben a 10.b és a 11.b jeleskedett.

A verseny napja picit más volt mint a többi ugyanis a portával szemközt szokatlan eszközöket lehetett látni a kora reggeli óráktól kezdve, s az órák is megrövidültek 5 perccel, a szünetekben pedig a matematikusokról, informatikusokról készült bemutatókat vetítettük az Aulában.

Ezt követte az élő vetélkedő. Minden csapatot Bencsik Mária tanárnő által készített házi sütemény várt az asztaloknál. Az osztályokat egy-egy hat fős csapat képviselte a helyszínen, akik hatféle feladatban vettek részt, melyek a következők voltak:

·         Logikai kérdéssor,

·         Origami hajtogatás,

·         Képkirakás-felismerés,

·         Gyufarejtvény,

·         Keresztrejtvény valamint

·         Rubic kocka kirakóverseny . Közülük 6 diáknak sikerült 2 percen belül végezni eme utóbbi feladattal, s a győztes a Gépipariból érkező Sajó Csanád lett, de pillanatokon belül Bagi Laci és Tóth Tibi is követte a 11.b-ből.

A jutalom sem maradt el, csokoládék az energiapótlásra, emléklapok és szorgalmi ötösök.

A diákok nagy lelkesedéssel vettek részt ezen a délutáni összejövetelen. Jól érezték magukat és szívesen vennének részt máskor is hasonló megmozduláson - mondták a végén.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítőknek, támogatóknak: Igazgató Asszonynak és a technikai dolgozóknak.

 

Matematika, informatika munkaközösség

 

A pontok összesítése után a következő eredmény született:

 

Prezen-táció

Okt. pr. előadás

Kiállított tárgy, Rubik kocka

Feladat-lap

Feladat válasz

Origami

Kép ki-rakás

Gyufás feladat

Kereszt-rejtvény

Összesen

Sorrend előzetes felada-tokkal

Pontszám előzetes feladatok nélkül

Sorrend előzetes feladatok nélkül

 

3 pont/db

5 pont

5 pont

2 p/f (26)

2 p/f

15 p

10+5 p

3 p/f (15)

10

 

 

 

 

11. B

24

20

10

18

2

14

15

15

10

128

I.

74

II.

10. B

24

5

25

16

2

8

15

15

7

117

II.

63

VII.

12. D

15

 

10

22

2

12

15

15

10

101

III.

76

II.

9. A

36

 

5

12

0

15

10

12

6

96

IV.

55

VIII.

9. B

21

5

 

16

2

15

15

12

7

93

V

67

VI.

11. D

12

 

 

22

2

15

15

15

7

88

VI.

76

I.

10. C

24

 

5

10

0

12

15

12

3

81

VII.

52

X.

11. C

9

 

 

18

0

14

15

15

7

78

VIII.

69

IV.

12. B

0

 

5

20

0

15

15

15

5

75

IX.

70

III.

10. A

15

 

5

8

0

9

15

15

7

74

X.

54

IX.

9. C

24

 

 

10

2

12

10

9

5

72

XI.

48

XI.

12. C

3

 

 

16

0

14

15

15

8

71

XII.

68

V.

13. C

3

 

 

14

2

13

15

15

8

70

XIII.

67

VI.

 

210

30

65

202

14

168

185

180

90

1144

 

839

 

 

Készült képek


Gálahangverseny

2012. február 27. 17.30

 

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kodály Zoltán Leánykara, valamint a vegyeskar 2012.február 27-én 17.30 órai kezdettel gálahangversenyt adott.

Az énekkar műsorára az európai zeneirodalom különböző korszakait képviselő dalok, különös tekintettel a 20. századi remekművekre, valamint egyházi művek kerültek. A két és félórás hangversenyen számos egyéni produkciót is láthattunk, melyek mind más és más műfajt képviseltek.

Műsorunkat az énekkar keretbe foglalta: a leánykarral kezdődött és a vegyeskar műsorával végződött. Az este folyamán több hangszer, úgy mint: fuvola, klarinét, zongora, hegedű és gitár hangját is hallottuk.

A hangszerek mellett szerepeltek még szóló énekek és vers is. Érezhettük az osztályokon belüli összhangot és koncentrációt az előadás közben.

Meglepetés nem csak a közönség soraiban ülőket érhetett a színes produkciók alatt, hiszen a különböző évfolyamok sem ismerték egymás műsorait.

A műsort korunk könnyűzenéi is tarkították. Az egyházi daloktól A kispál és a borzig minden produkció hatalmas tapsot kapott. A közönség soraiban ülő szülők, rokonok, ismerősök és tanáraink visszajelzései mind-mind minket dicsérnek.

 

"Én benne vagyok a kórusban, így sajnos soha nem hallottam magunkat kívülről, de azt az egyet biztosan tudom, hogy rengeteg munkánk van benne. Még, ha olykor nagyon fáradtak is vagyunk, azok a visszajelzések, hosszú tapsok, melyeket kapunk, kárpótolnak bennünket, és úgy megyünk haza, hogy valami jót tettünk, adtunk másoknak és magunknak egy fantasztikus élményt, felvillanyozva és boldogan fekszünk le aludni."

Hám Réka Ágnes

 

" Az az érzés, amikor a dobogón állunk 50 másik társunkkal és elkezdődik a műsorunk, leírhatatlan. Nekem a kedvenc részem az egész produkció alatt, amikor vezénylés közben Gabi néni rám mosolyog, olyan erőt ad, hogy onnantól kezdve minden félelmem elmúlik (legalábbis amíg tart a műsor)."

Izsó Dóra

Készült képek


 Alsó tagozatos tanulók farsangi rendezvénye

Balog Melinda tanító:

"Itt a farsang, áll a bál"

Idei farsangi mulatságunkra nagy-nagy izgalommal készültünk. A már négy osztályra duzzadt iskolánk tanulói és tanítói a farsangi szokások széles tárházából válogatva készültek műsorral és jelmezekkel. Az 1.a osztályosok busóként vonultak fel, elűzve a telet, előcsalogatva a vidámságot, méltó indításaként a mulatságnak. Az 1.b osztály "táncmulatsága" tovább fokozta a jókedvet. Ezután a harmadikosok felvonulása következett. Ők a teremtett világ szépségét vonultatták fel és találós kérdésekkel irányítva a közönséget, léptek elő ötletes jelmezeikben. A sort a második osztály zárta, akik egy charleston-t adtak elő, melyet a lelkes és vállalkozó szellemű szülök vezetésével és közreműködésével tanultak be. A bemutatkozás után vidám, játékos versenyfeladatok várták a gyerekeket, a táncház után pedig, amikor az izgalom a tetőfokára hágott, következett a tombolahúzás.

Az izgalmak után, minden osztály a termében elfogyasztotta a szülők által készített farsangi finomságokat. Jó volt látni az elégedett, vidám, mosolygós arcokat, hallgatni a nagy kacajokat és a végén, bár fáradtan, de boldogan összegezni: a mi iskolánkban a farsang is különleges, maradandó és építő mindenki számára. 

 

Jakab Béla, apuka:

"Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." Mt 18.20

 Az ünnepek és szokások megszépítik életünket. A farsang is ezek közé tartozik, és megszépítette életünket, mert az együttlétről, játékról, vidámságról, örömről, és nem utolsó sorban az ajándékozásról szólt. Az időnkkel, jókedvünkkel, jelmezeinkkel, a műsorra való készületünkkel magunkból adhattunk, illetve másokból kaphattunk egy darabot. Ezek a pillanatok attól szépek, hogy nem mérhetőek hektóliterre, vagy forintosított értékük sincs, így mindenki egyformán gazdagodik, és vesztes is csak az lehet aki kimarad az ünneplésből.

És ha szavakkal kell lefesteni a képet a következők bibliai idézetek jutnak eszembe:

1Kor 10.31: "Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére." - Az igazgató néni és aligazgató bácsi, a nővérek a gyerekekkel együtt a süti próbálják az asztalról enni, hangos biztatás és nagy kacagás közepette. Első egyvalaki lehet, de mindenki győztes, a leggyorsabbak jutalma egy piros szíves pecsét a kézre, ami a résztvevőknek szintén jár.

Lk 9.33: "Jó nekünk itt lenni!" - A tornaterembe elsősök és leendő elsősök sorakoznak labdával a kezükben, hogy a kosárba, karikába betalálhassanak, miközben a szülők jókedvűen beszélgetnek, nevetgélnek. Senki sem siet sehová.

Mt 18.3: "Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." - A tombola húzásnál a gyermeki szemek csillogása, feszült várakozás, és végtelen nagy öröm a legkisebb ajándéknak is. Felnőttként is tudunk örülni ugyanígy az élet apró örömeinek?

Lk 17.21: "Mert az Isten országa közöttetek van." - Az osztályterembe visszatérve a szeretetlakoma várt és a gyerekek lelkesen adtak hálát, köszönték meg a kapott csodákat. Hazafele nem siet senki, így válik második otthonná, egy nagy családdá az iskolánk. És így építjük együtt Isten országát.

 

Jakab Zsófi, tanuló:

Azért tetszett ez a kis együttlét, mert senki sem unatkozott. Mindenki talált magának valami hasznos, jó kis időtöltést. Én a kifulladásig jól éreztem magam. Ez azért volt, mert a játékok nagy részét kipróbáltam. Tombola izgalom és jókedv szülője. (Néha sírásé is!) De nem lehet rossz érzés az ha néha nem nyertünk semmit mert az élmény megmarad, legalábbis én úgy gondolom. (Ezt abból tudom, hogy 6 dolgot nyertünk és 2 lett az enyém).

 

Készült fényképek