Séta program

Újra SÉTA

Ebben az évben is indul a SÉTA, azaz a Sajtó és tanulás program, amelynek elsődleges célja a diákok olvasóvá nevelése. Iskolánk immár "örökös" tagként vesz részt a programban, amely októbertől decemberig tart.

Kb. 15-en, 9-12. évfolyamos tanulóink mondják el véleményüket azokról a témákról, amelyek leginkább érdeklik manapság a fiatalokat (sztárság, számítógépek, trendi dolgok...).

Egyszer a félév során szerkesztőségi látogatásra megyünk az ÚJ NÉPLAP-hoz, majd decemberben Kecskemétre utazunk, hogy a nyomdai munkálatokkal is megismerkedjünk.

 Az újságírással kapcsolatos kérdéseinkre tapasztalt újságírók válaszolnak.

 Vélemények mellett lehet számítani film-és könyvajánlókra, versekre, toplistákra is.

Cikkeink egytől egyig megjelennek a Szóljon.hu oldalon, a legjobbakat pedig csütörtökönként olvashatja a közönség az Új Néplap DIÁKOLDALán.

Ez az oldal főként a FIATALOKNAK szól, de ajánljuk mindenki figyelmébe!


SÉTA-program folytatódik!

      Bár december közepén az Új Néplappal közös programunk, a Séta-program véget ért, a diákok kérésére találkozóink folytatódtak. Februárban három alkalommal a helyi televízió, a Szolnok TV munkájába pillanthattunk be. Első alkalommal Gedei Gábor, a televízió főszerkesztője jött el iskolánkba, és a televíziózás kulisszatitkairól, a pálya nehézségeiről beszélt. Célja nem az elrettentés volt, hanem inkább felhívni a figyelmet arra, hogy céljainkat elérni mindig csak kitartó, kemény munka és maximális hozzáállás árán lehet, de a siker íze nagyon édes... . Következő alkalommal Nagy Abonyi Erna, a televízióból jól ismert szerkesztő érkezett iskolánkba, aki saját tapasztalatait, a szerkesztőségben folyó munka részleteit mesélte el nekünk. Ismét arról győződhettünk meg, hogy aki a televíziózást szeretné jövőbeli szakmájának választani, bizony, nem lesz könnyű dolga...

     Ezek után nagy izgalommal vártuk a következő szerdát, amikor végre személyesen is megfigyelhettük a televízióban folyó tevékenységeket. Láttuk a stúdiót is, bizony nagyobbnak látszik, mint amikor a híradást nézzük esténként! A szerkesztőségi munka minden apró részletét, technikai elemét megismertük a közel két órás program során. Minden kérdésünkre alapos választ kaptunk, és sok élménnyel gazdagon tértünk haza ezután a tartalmas kirándulás után a média világába.

A televíziós élmények után, természetesen, nem maradhat ki a rádió! Legközelebb az Aktív Rádió munkatársaival fogunk találkozni, akik, reményeink szerint, hasonló élményekkel fognak megörvendeztetni bennünket! Már alig várjuk!